Egyesületünk története Pár évvel ezelőtt a tornasport nagy hagyományokkal rendelkezett a Kölcsey Ferenc Református Gyakorlóiskolában. Kovácsné Laurinyecz Julianna, az egykori békéscsabai válogatott tornász építette fel utánpótlás nevelő bázisát. Főiskolai oktató munkája mellett naponta képezte - nevelte a tehetséges versenyzők sokaságát. A körülmények nem tették lehetővé, hogy lépést tartsunk a tornasport dinamikus fejlődésével, ekkor új területre kalandozva 1997-ben kipróbáltuk az aerobikot. A gyerekek remek fizikai alapjaira gyorsan épültek rá az akrobatikus elemek, így a kezdeti diákolimpiai sikereken felbuzdulva elhatároztuk, még több energiát fektetünk a gyakorlatok fejlesztésébe. Eleinte a tornaversenyekkel párhuzamosan a FISAF rendszerben is versenyeztünk aerobikban. Csak itt volt utánpótlás versenyrendszer. Hamar bekerültünk a nemzetközi vérkeringésbe és már 1998 novemberében Hertogenbosch-ban Amatőr Világbajnoki címet szereztünk. Az egyre bővülő versenynaptár miatt döntenünk kellett, s onnantól az új sportág irányába haladtunk tovább.
Ahhoz, hogy versenyzőinket tovább tudjuk foglalkoztatni, történetünk fontos állomásaként a szülők hathatós támogatásával 1999-ben megalakult a Flex-HD Torna- Aerobik Diák Sportegyesület.
Ettől kezdve párhuzamosan versenyeztünk a FISAF és a FIG szövetségek aerobik versenyein. FISAF rendszerrel eljutottunk Hollandiába, Csehországba, Finnországba, Olaszországba, Franciaországba, Marokkóba, Ausztráliába. A korábban Kölcsey Művelődési Központban és a Lovardában is két alkalommal rendeztünk országos fordulót. 2000-ben az Oláh G. uti Sportcsarnokban nagy sikerrel FISAF Junior Világbajnokságot rendeztünk. 2004-ben ebből a versenyrendszerből kiléptünk.
A debreceni aerobik további jelentős eredményeit 2000-2002-ig az ANAC, majd 2003-tól az Európai Tornaszövetség (UEG), valamint a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) versenyrendszerében értük el. A hazai diákolimpiai és szövetségi versenyek mellett Európában és a világ számos pontján mutatkoztunk be. Los Angeles, San Francisco, Miami Beach, 4 alkalommal Tokió. 2009-ben a Flex – HD és a Tótágas egyesületek versenyzőiből felnőtt csoport állt össze, akik két hónapos kőkemény edzőtábor után esélyesebbeket is maguk mögé utasítva ötödikek lettek Kaohsiungban, a nem olimpiai sportágak emlékezetes Világjátékán.
A Magyar Torna Szövetség Aerobik Szakág (MAESZ) eredményességi rangsorában 2004-ben a 2. helyen, míg 2005-től 2009-ig öt alkalommal az 1. helyen végzett egyesületünk. 2008-ban és 2009-ben a legtöbb versenyengedéllyel rendelkező egyesület címét is elhoztuk.
A Flex - H. D Sportegyesület az ország aerobik sportjában meghatározó és megkerülhetetlen. A változatlan lelkesedéssel dolgozó szakemberek újra és újra felszínre hozzák és kinevelik azokat a tehetségeket, akikkel nemcsak itthon, hanem külföldön is komoly tényezőkké válnak. Műhelyünkben számos olyan ifjú tanítvány készül, akiket a szélesebb közvélemény még aligha ismer, de néhány éven belül már talán címeres mezben feszítve valamelyik világversenyen képviselhetik a magyar színeket.
|